3 szokatlan termék, amik zöldebbé teszik a mindennapokat

Mivel a környezetvédelem egyre fontosabb szerepet kap mindennapjainkban, így sok
vállalkozás törekszik arra, hogy a maga módján valami új, innovatív dologgal támogassa az
emberiség ökológiai lábnyomának csökkentését.


Ennek eredményeként sokszor olyan termékek látnak napvilágot, melyek elsőre szokatlanok
és furcsák lehetnek,
azonban mindennapos használatuk sokat segíthet abban, hogy
környezetbarátabb módon éljük az életünket.


Most ezekből hoztunk néhány példát, melyek közül akad olyan is, amivel a magyar piacon is
találkozhatunk,
így a hazai háztartásokat is segít fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá
tenni.

Újrahasznosított anyagból készülő ruhák

Forrás: pexels.com

Az egyik legnagyobb hulladéktermelési rátáért felelős iparág nem más, mint a divatipar. A
használt ruhaneműk évente milliószámra kerülnek szemétre, pedig rengeteg olyan darab akad
köztük, mely akár újrahasznosítható is lehetne.


Éppen ezért egyre több gyártó törekszik arra, hogy új, divatos darabjait újrahasznosított
anyagokból állítsa elő, csökkentve ezáltal mind az éves szinten termelődő
hulladékmennyiséget, mind pedig az alapanyagok szállításával, gyártásával járó környezeti
terhelést.


Az Everlane nevű gyártó például olyan fürdőruhák gyártásával foglalkozik, mely 82
százalékban újrahasznosított nejlonból készülnek.
Kínálatukban többféle, divatos stílusú és
színű fürdőruha is található, melyekben nem csak kényelmesen, de környezettudatos módon is
élvezhetjük a vakációt.


De hasonló a helyzet a cipők esetében is, hiszen egyre több gyártó kínál olyan lábbeliket,
melyek legalább részben újrahasznosított anyagokból készülnek.

Fémből készült szívószálak

Forrás: pexels.com

A Földet elárasztó műanyaghulladék-termelésért legfőképp az olyan, hétköznapi használati
tárgyak felelősek, mint a műanyag fültisztító pálcikák, zacskók, szatyrok vagy épp
szívószálat.

Egy felmérés szerint például csak Amerikában annyi eldobható szívószálat
használnak az emberek egy évben, hogy azzal naponta 125 iskolabuszt lehetne megtölteni.
Világszinten pedig a termelés ennek sokszorosa, így nem meglepő, hogy a
Földünket és ivóvizeinket szennyező műanyag egyre nagyobb problémát jelent.


A hulladék elleni harcban pedig az olyan, elsőre talán furcsának tűnő, azonban napjainkban
már itthon is sok helyen kapható megoldások is segíthetnek, mint a többször használatos,
tisztítható, fémből készült szívószálak.

Ezek a rendszeres mosogatás mellett akár évekig is jó szolgálatot tesznek, és lényegesen képesek lehetnek csökkenteni a felesleges műanyag
kiegészítők által okozott, komoly környezeti terhelést.

Betétdíjas tisztítószerek

A betétdíjas tisztítószerek lényege, hogy műanyag csomagolásuk visszaváltható, ami azt
jelenti, hogy használatukkal semmilyen felesleges műanyagszemetet nem termelünk. Ez
rendkívül nagy előrelépés lehet egy háztartás számára, hiszen gondoljunk csak bele, évente
mennyi felesleges mosó- és tisztítószeres flakon köt ki a kukában.


A betétdíjas tisztítószerek koncepciója sokak számára még szokatlan lehet, azonban már a
hazai piacon is találkozhatunk vele a Biobubi termékeinek formájában, így bárki
kipróbálhatja, milyen érzés hulladékmentesen, mégis hatékonyan mosni és takarítani.

Mivel a műanyaghulladék lebomlási ideje nagyon magas és környezetkárosító hatása
kiemelkedő, így ez a megoldás sokat segíthet abban, hogy hatékonyan csökkenthessük az
általunk és családunk által termelt hulladékmennyiséget, ezzel is minimalizálva ökológiai
lábnyomunkat.


Ráadásul kényelmes is egyben, hiszen ahhoz, hogy az üres Biobubi flakonjainkat telire
cseréljük, még a lakásból sem kell kimozdulnunk. Az újratöltés ugyanis minden esetben
házhoz jön.

Olvasnál még több cikket? Itt találod őket.

Megosztás itt: facebook

Ezeket olvastad már?

Lépj a tettek mezejére!